Suliszezonról közvetített a Kölcsey TV
2023.08.15.
Tanszervásáról közvetített a városi TV
Hamarosan kinyitják kapuikat az oktatási intézmények, várják az iskolásokat, többek között a leendő elsősöket. A tankönyvek mellett füzetekre, színes ceruzákra, dobókockára is szükségük van a kicsiknek, az árak az egy évvel korábbiakhoz képest növekedtek. Az iskolatáskákba valók ára széles skálán mozog, több helyen tanévkezdés előtti akcióval várják a szülőket, így érdemes szétnézni vásárlás előtt.
Nem olcsó a leendő elsősök iskolakezdő csomagja. Egy-egy iskolatáska akár 20-30 ezer forintba is kerülhet, viszont vannak olcsóbb árkategóriás táskák is. Azok a gyerekek, akiknek idősebb testvérük van, örökölhetnek többek között iskolatáskát, így a szülők lefaraghatják a vásárlás végösszegét.
A tanszerek tekintetében a tavalyihoz képest emelkedtek az árak. Egy A5-ös füzet átlagosan 75 forintba kerül, de akár 800 forintig is emelkedhet annak ára. Idén a kedvelt, mesefigurás taneszközök, táskák és füzetek hódítanak, valamint a különböző színekben pompázó tollak.
– A dömping az jó magyar szokás szerint a végén kezdődik, mindenki szereti az utolsó pillanatra hagyni a vásárlást. Vannak nagyon rendes családok, szülők, akik már letudták ezt. De általában tizenötödike után, a hónap második felében zajlik a nagy bevásárlás, visszajönnek a nyaralásból és rádöbbennek, hogy elkezdődik az iskola, be kell szerezni az iskolaszereket. Az, hogy mennyibe kerül, ezt mindenki a saját maga tudja meghatározni. Mindenféle termékből tudunk adni olcsóbbat, drágábbat és ugye az ár mindig arányos a minőséggel. Hogyha nulláról kell indulni, mint az elsősöknél, hogy táska kell, tolltartó kell és tornazsák, mindenféle írószer kell, mert üres az íróasztal, amit még szintén meg kell venni, akkor az egy kicsit húzósabb tétel, de szerintem mindenki talál olyan megoldást, amivel a családi büdzsét nem terheli túl – mondta Csalami István, a Nyír-Pen Író-, Irodaszer és Papíráru Kft. tulajdonosa.
Ebben az üzletben a kassza mellett egy segítséget nyújtó bevásárló listát is kihelyeztek, amelyen az ajánlott tanszerek, termékek fel vannak tüntetve. A szülőknek természetesen érdemes szétnézni vásárlás előtt, hiszen több helyen tanévkezdés előtti akcióval várják őket.
– Első osztályba megy a kisfiam, bejöttem most a papírboltba bevásárolni, nagyon sok minden van a listán, amit igazából nem tudnánk merre keressek, fotópapír, műszaki rajzlap és akkor itt segítenek összeszedni – mondta Tamási Tímea.
A papírírószer üzletekben egy előre elkészített, egyszerű borítású füzetcsomag átlagosan 470 forintba kerül. Persze a mintáktól és mérettől függően változnak az árak. A számológépek között az ezerforintos és húszezer forintos között is válogathatnak a szülők, akik átlagosan 5 és 6 ezer forint között költenek az iskolai felszerelésekre, tolltartókba valókra, valamint füzetekre, könyvborítókra, mappákra. A középiskolások tanévkezdése valamivel drágább, mint az általános iskolásoké. Akár átlagosan 10-15 ezer forintot is költhetnek a szülők szeptember előtt.
Horváth Kíra az eredteti cikk itt található: https://www.nyiregyhaza.hu/nyakunkon-az-iskolakezdes-2018-08-13